2011. július 22., péntek - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Krisztus mozdulata

Esti áhítat
Steinbach József püspök
07.21. csütörtök

 

 

A Jézus Krisztus által megérintett ember a másik emberre talál.

2.Kor.13,11-13
„Állítsátok helyre a jó rendet magatok között…”


Jézus Krisztus érintése talpra állít minket és átjárja az életünket, mint mikor valakit áramütés ér. Isten érintése megragad, legyőz és elkötelez. Általa rend lesz bennünk és a másik ember felé kinyílunk. Nem csak önmagunkkal vagyunk tele, de megelőzzük, megszólítjuk a másikat, mert érdekel, hogy mit él át, mit hisz, milyen körülmények között él? Az élő hithez szükségünk van a másikra.

Az Istennel való kapcsolatunkat a másik emberrel való kapcsolatunk mutatja meg igazán. A Krisztus által megérintett embernek rendben vannak a kapcsolatai a házasságában, a családjában, a gyülekezetében. Milyen konfliktusokban élsz? A hat milliárd ember közül egyért különösképpen felelősséggel tartozol. Nehéz műfaj a család, a működő házasság kegyelmi állapot, de ki járjon ebben elől, ha nem mi?
A Krisztus által megérintett ember nyitott a világ felé, az erre irányuló mozdulat a Krisztus mozdulata. Nem fél olyanokkal beszélgetni, aki mást gondol az életről, meg akarja érteni és krisztusi szeretettel körülvenni a másikat. Érints meg bennünket, Urunk, hogy ilyenekké lehessünk!

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 126, összesen: 442016

  • 2025. október 03., péntek

    Legyen világosság! Egyházkerületünk vezérigéjével várta az intézményeiben tanuló középiskolásokat immár negyedszer a budapesti Ráday Házban, hogy kapc...
  • 2025. október 03., péntek

    Csaknem 150 résztvevő érkezett az idei Ráday-napokat megnyitó csütörtöki Tanulmányi napra, ahol áhítat, plenáris előadás, műhelymunka és kerekasztal-b...
  • 2025. október 02., csütörtök

    A Dunamelléki Református Egyházkerület Üzemeltetési főigazgatósága pályázatot hirdet takarító munkakör betöltésére.
  • 2025. október 01., szerda

    Mindenkinek meg kell tudnia birkóznia azzal a kérdéssel: miért hiszek?
  • 2025. október 01., szerda

    Immár 15. alkalommal készült egy rendkívül sokoldalú segédanyag a teremtés hete megünnepléséhez.
  • 2025. szeptember 30., kedd

    Fontosabb-e az állat, mint az embertárs? Teremtés heti gondolatok.
  • 2025. szeptember 29., hétfő

    A Hercegszőlősi Zsinat 450 éves jubileumának nyitánya alkalmából rendezett közös szabadtéri istentiszteletet a három pécsi református gyülekezet.
  • 2025. szeptember 28., vasárnap

    Megmaradni és kiteljesedni címmel jelent meg az első átfogó reziliencia-szakirodalom lelkészek számára. A szakmai lektorral, Mikola Borbálával, a Gyök...
  • 2025. szeptember 26., péntek

    A Bibliamúzeum korábbi munkatársa örökségéről volt kollégái írtak.
  • 2025. szeptember 25., csütörtök

    A műhelyben, ahol az Isten az embert formálja, nem az agyag dönt a végeredményről. A korongon, amelyen Martineczné Kiss Márta az edényeket formálja, b...