2011. július 21., csütörtök - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Hittel csúcson - Erőss Zsolt

- Valaki, aki messziről indult
- Valaki, aki magasra jutott
- Valaki, aki sokat veszített
- Valaki, aki mégis talpra állt
- Valaki, akitől érdemes tanulni

Erőss Zsolt (Hópárduc) Magyarország vezető expedíciós hegymászója. 1968-ban született Csíkszeredán, Erdélyben. A hegymászással 1981 nyarán ismerkedett meg a Békás-szoros szikláin.

2002-ben a Csomolungma megmászásáért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét, majd 2006-ban kiváló sportteljesítményért Miniszteri Elismerő Oklevélben részesült. 2009-re a magyar mászók által mászott nyolcezres csúcsok száma tízre szaporodott, az általa mászott nyolcezresek száma: nyolc. 2010. január elején súlyos balesetet szenvedett a Magas Tátrában, amelynek következtében jobb lábszárát térd alatt amputálták.

Már 2010 márciusában sikerült talpra állnia protézissel, júniusban a hegymászáshoz is visszatért. A rehabilitációt 2010 szeptemberében a Cho-Oyu expedíció hozta el számára. Előadásában balesetének utóéletéről, a veszteség feldolgozásáról, sportolói és lelki rehabilitációjáról tett bizonyságot.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 82, összesen: 459453

  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...
  • 2026. március 30., hétfő

    A kisdobszai és a nagydobszai templomok megújulásáért adtak hálát a Szigetvár-környéki Református Gondozó Egyházközségben, március 28-án délután. Az a...