2009. július 21., kedd - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Vettük a bátorságot és sátrat vertünk...

Még csak szervezők, csoportvezetők, építők vannak, már most mindenki ismerősbe botlik, és persze rengeteg szúnyogba.

A Dunapart tehát már készen áll arra, hogy birtokba vegyék a csillagpontosok.


Feszülnek a sátorkötelek és a ponyvák, várják hogy embersereg töltse meg a jelenlétével. Kinn állnak a hangfalak, várják, hogy hangot adhassanak az elkövetkezőknek. Minden sátorban, minden pavilon alatt készülés, és várakozás van. Bekerülnek az utolsó csavarok és gyorskapcsok, leengedik a molinókat, minden a helyére kerül. 
Holnap elindul. Elkezdődik.

A Parókia sátorban éppen azon értekezünk, van-e olyan túlbuzgó szúnyog, amelyik a tapipadba is belekóstol. Talán ma még az is elkövetkezik.

Kávéztatásra készül az SDG, az El Mondo, a KIE. Most van az a vihar előtti vihar, az a készülődés, nyüzsgés és káosz, ami még megoldásra, de legalábbis csitulásra vár. Épülnek a színpadok is. A nagyszínpad épp a parton van, hívogató árnyas fák között. Esélyes, hogy még a vízben pancsikolók és lábukat benne hűsítők is, teljes értékű részesei lesznek mindannak, ami fenn folyik. Az elkövetkező kánikula okán meg sem lepődnék ha a fesztivál ilyen félvízi jelleget öltene.

A forma kész, készül a tartalomra. Gyertek és bátorkodjatok megtölteni!

 

Pete Violetta
Fotók: Molnár János

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 11, összesen: 471669

  • 2026. szeptember 04., péntek

    „Elég lett volna rászólni arra a gyerekre nem? Minek kellett megütni?”
  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A Mindenki Születésnapja életvédő séta szervezői pozitív üzenetekkel és az érdemi segítségnyújtási lehetőségek megismertetésével szeretnének szemlélet...
  • 2026. szeptember 03., csütörtök

    A tanulmányi napnak Mohács, az ifjúsági napnak Budapest és több vidéki helyszín, a gyülekezeti napnak pedig Kecskemét ad otthont a 2026. október 1. cs...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    A gazdag hitvallási örökségünk titkát továbbadó reformátori lelkesedés ma is tükröt tart elénk. Bemutatták A reformáció lényege című kötetet.
  • 2026. szeptember 01., kedd

    „A világ arra vár, hogy legyen közöttünk nyilvánvalóvá Krisztus szeretete. Ez egyházunk közös szolgálatának rendje” – hangzott el az egyházkerület jöv...
  • 2026. szeptember 01., kedd

    Lelkipásztorokat, gondnokokat, presbitereket, gyülekezeti könyvelőket és adminisztrátorokat várnak az egyházkerületi számviteli napra.
  • 2026. augusztus 30., vasárnap

    Az elmúlt 450 évük hol gyümölcsöző volt, hol szárazabb időszakokkal teli, most azonban hálás szívvel készülnek jubileumi ünnepségükre a paksi reformát...
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Milyen lelki választ adott a reformátusság a mohácsi vészre? Kis László pécsváradi lelkipásztorral beszélgettünk a csata 500. évfordulója előtt.
  • 2026. augusztus 27., csütörtök

    Az augusztus 29-i Crossroad keresztyén könnyűzenei találkozó hátteréről a házigazda Szigetszentmiklós-Újvárosi Református Egyházközség lelkipásztoráva...
  • 2026. augusztus 25., kedd

    Az Ars Sacra Fesztivál idén a jubileumához érkezett, ezért legelső városmissziós mottójához visszanyúlva ígér új kezdetet a művészet, a hit és a közös...