2009. július 24., péntek - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Tálentum

A klasszikus dicsőítő zenekar igényes, szép dalokkal és finom hangszereléssel- ez a Tálentum együttes.

A közismert énekek feldolgozásánál sem adják meg magukat a rossz beidegződéseknek, bátran nyúlnak a hibás prozódiához, vagy ritmizálják át a dalt. A végeredmény valóban megnyugtató, egy-egy apróbb szöveghangsúly-eltolódástól eltekintve. Gyönyörű vokálhangzásokat hallhattunk, finom, kiegyenlített zenét, s az ebben megszólaló belső csendet. Köszönjük.



A Tálentum együttes 2002 júniusában alakult.
„Nevünket a bibliai példázat, Máté ev. 25. rész 14-29-ig terjedő versei alapján választottuk, bizonyosak lévén afelől, hogy mindannyian talentumokat kaptunk az Úrtól, melyeket szeretnénk Neki tetszően, minél hasznosabban felhasználni, gyarapítani, az Ő szolgálatába állítani.
Eddig közel 180 szolgálatunk volt: Nagyváradon, a környező falvakban, közelebbi és távolabbi városokban, Erdélyben és az Anyaországban. Szolgáltunk már hagyományos vasárnapi istentiszteleten, ünnepi alkalmakon, ifjúsági istentiszteleteken, konferenciákon, keresztyén táborokban, kiállítás-megnyitón, esküvőn, stb.
Koncertanyagunk nagy részét egyházi vonatkozású dalok képezik, de olyan úgynevezett világi dalokat is játszunk, amelyek komoly, igaz és hiteles mondanivalóval bírnak.
Célunk, az evangélium hirdetése a zenén keresztül, olyan helyeken is ahová az, ebben a formában nem jut el. Ezért minden felkérésnek igyekszünk eleget tenni.

zének

Kapcsolódó galériák:
DSC_2101.JPG DSC_2109.JPG DSC_2092.JPG _7228023.JPG _7228025.JPG DSC_2096.JPG DSC_2103.JPG _7228031.JPG

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 8, összesen: 453473

  • 2026. február 01., vasárnap

    Embermentés, egyházépítés és nemzetmegtartás – ma is ez a küldetésünk, hangzott el a hercegszöllősi zsinat 450. jubileumi emlékévének nyitóünnep...
  • 2026. január 31., szombat

    Szombatiné Kovács Margit fasori diakónus portréja a szeretetszolgálat vasárnapján.
  • 2026. január 30., péntek

    A Sylvester János Református Gimnázium és Technikum egészségügyi képzésén nemcsak a szakmai tudásátadás magas színvonalú, hanem a diákok lelki támogat...
  • 2026. január 29., csütörtök

    A díjra felterjesztett lelkipásztor életrajzát és méltatását 2026. március 13-ig szükséges megküldeni.
  • 2026. január 28., szerda

    Az eredetileg római katolikusnak nevelt Varga Viktória tizennégyévnyi orvosi pályafutás után kezdte el a lelkészképzést a dunamelléki másoddiplomás ös...
  • 2026. január 27., kedd

    Mit rejt a sírkamra, és ki töröl le minden könnyet? A starnbergi négyek – ezzel a címmel jelent meg Alexander Lombardi és Sandra Binder kalandregényso...
  • 2026. január 27., kedd

    A református egyházszerveződés kezdetei Dunamelléken
  • 2026. január 27., kedd

    Az intézményes diakóniai szolgálatot honoráló Juhász Zsófia-díjra és a gyülekezetekben végzett szolgálatot jutalmazó Kiss Ferenc-díjra február 28-ig l...
  • 2026. január 27., kedd

    Idén március 6-8. között Hajóson és Császártöltésen találkoznak a református kötődésű szőlészek és borászok, itt választják ki az egyház borát is.
  • 2026. január 26., hétfő

    Az egyháztörténeti mérföldkőnek számító dokumentum arra is emlékeztet, hogy minden szolgálatunk legfőbb mércéje az evangélium hatékony hirdetése.