2009. július 24., péntek - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Tzafit Yoav

צפית יואב "Tzafit Yoav" táncegyüttes a Csillagponton

Az együttes vezetője, Barak Rivka (Rebeka) 15 éve hozta létre a Tzafit Yoav együttest. Az együttes a hazai szerepléseken túl eddig Romániában (1993) Spanyolországban (1997) és Magyarországon (2000) vett részt nemzetközi táncfesztiválon. Hazánkban további két alkalommal (2003 és 2006) járt fellépéskörúton. 1999-ben "Jaír Sapíra" díjjal tüntették ki. Idén ők adták a függetlenségi napi műsort Jeruzsálemben a köztársasági elnöki rezidencián.


A Tzafit Yoav együttes Magyarországon fellépő tagjai 15-18 éves korúak. Hetente öt délután gyakorolnak. Nyaranta nemzetközi kurzuson szoktak részt venni, hazai és külföldi együttesekkel közösen, különböző nemzetiségű vendégelőadókkal, tanárokkal. Valamennyien kibucokban, a világon egyedül Izraelben található közös tulajdonra épülő szövetkezeti falvakban élnek. A kibucokban ma már nem csak mezőgazdasági, hanem ipari termelés is folyik, és fejlett az idegenforgalom is. Az oktatás, a kulturális élet, az egészségügyi ellátás, és általában minden, amire a lakosoknak szüksége lehet, helyben, magas szinten megoldott.

2009.07.23.

Köszönet Yoshinak a fotókért:

Kapcsolódó galériák:
_7234753.JPG _7234762.JPG _7238341.JPG _7238396.JPG _7234746.JPG _7238156.JPG _7238219.JPG _7238243.JPG _7234598.JPG _7238217.JPG _7238276.JPG _7238329.JPG

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 127, összesen: 459498

  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...
  • 2026. március 30., hétfő

    A kisdobszai és a nagydobszai templomok megújulásáért adtak hálát a Szigetvár-környéki Református Gondozó Egyházközségben, március 28-án délután. Az a...