2009. július 28., kedd - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Bibliacsempészet a Szovjetunióba

Szabó Dániel SDG senior

Az SDG mint diákmozgalom 44 éves. Azonban ez a negyvennégy év két részletből adódik össze: van egy 29 éves „régi" és egy 15 éves „új" SDG. Az új és régi szavak nem minőségbeli különbséget jelölnek, csupán azt a tényt, hogy 1921 és 2009 között 44 éves működése mellett volt másik 44 év, amikor szüneteltetnie kellett tevékenységét.

Sajátos, de nem egyedi történelmi helyzetének következtében az egymást váltó nemzedékek között nem generációváltásról kell beszélnünk, hanem egy generációs törésről, szakadékról. Az SDG elmúlt 15 évére jellemző, hogy keresi azt az utat, amely összeköti jelen és múlt nevezett szakadékát. Úgy látjuk, hogy ez a probléma nem csak minket érint és foglalkoztat, ezért szerveztünk a fent említett cím alatt egy olyan programot a Csillagponton, ahol hajdani fiatal SDG-seket mutatunk be és szólaltatunk meg.
Azt gondoljuk, hogy a párbeszéd, a kölcsönös tisztlelet és egymás meghallgatása, megértése az első lépések ezen a hídon.

Letölthető változat

Július 24. péntek.

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 63, összesen: 459695

  • 2026. április 07., kedd

    A családokhoz a nők szívén keresztül eljutni – ezt tűzte ki célul Némethné Bodnár Márta, egyházkerületünk Missziói Támogató Szolgálatának család...
  • 2026. április 06., hétfő

    Hogyan építhetünk hidat a generációk között, és miként támogathatjuk jól a gyászt vagy más krízist megélő fiatalokat? Ezekre a kérdésekre is keresték ...
  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége