2009. július 28., kedd - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelki egység a Csillagponton

Tegnap tábla köszöntötte az utazókat a tolnai vasútállomáson a következő felirattal: Áldás, békesség.

Ez mindenkinek szólt, de elsősorban természetesen a Csillagpont Ifjúsági Találkozóra igyekvőknek.
Sipos Judit Éva lelkésznő és segítői pogácsával és ásványvízzel is megvendégelték a messziről érkezett fiatalokat, akiket aztán busszal vittek tovább Fadd-Domboriba, a Gyermek- és Ifjúsági Közlapítvány táborába, a július 25-ig tartó rendezvényre.

Magyarországon összesen négy református egyházkerület van: a tiszántúli, a tiszáninneni, a dunántúli és a dunamelléki. Utóbbi most először rendezheti meg a Csillagpontot, amelyre mintegy 2000-2500 résztvevőt vártak. Sipos Judit Éva elmondta, a 2009-es év Kálvin János születésének 500. évfordulója is egyben. Az egyház igyekszik rámutatni minél szélesebb körben a kálvini örökség aktualitására. Idén májusban a magyarországi, a kárpátaljai, a délvidéki, az erdélyi és partiumi részegyházak aláírták a Magyar Református Egyház Alkotmányát. Ezzel fejezték ki az összetartozásukat és lelki egységük megerősítését. Ez adja az egyik fő szellemi hátterét a Tolna megyei rendezvénynek is, amely tegnap este egy nagyszabású istentisztelettel vette kezdetét.

n Ny. G.
Tolnai Népújság

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 109, összesen: 459480

  • 2026. április 05., vasárnap

    A kövek elmozdíthatók, a sírból fény árad ki, nem a sötétség, és nem a halál szele, hanem az életé.
  • 2026. április 04., szombat

    A feltámadott Krisztusnak a zárt ajtó sem akadály.
  • 2026. április 03., péntek

    (böjti széljegyzet)
  • 2026. április 02., csütörtök

    A sötétségeink jó időben és jó helyen vannak azzal, akit szintén a sötétség vesz körül. Akit kívül-belül, testileg-lelkileg átjár a sötétség minden te...
  • 2026. április 02., csütörtök

    A Somorjai Református Egyházközség a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház pályázatot hirdet a megüresedett lelkészi állás betöltésére.
  • 2026. április 02., csütörtök

    A budapesti Bibliás Könyvesbolt munkatársat keres eladói pozícióba.
  • 2026. április 02., csütörtök

    Recepcióst, szakácsot, konyhai munkatársat, karbantartót, takarítót keresünk a 2026 nyarán nyíló balatonboglári Felüdülés Házába.
  • 2026. április 01., szerda

    Nagycsütörtök mélysége
  • 2026. március 31., kedd

    Az iskolaépület bővítéséért adtak hálát a Pécsi Református Kollégium Zengővárkonyi Általános Iskolájában március 29-én, virágvasárnap. Az intézmény Cs...
  • 2026. március 30., hétfő

    A kisdobszai és a nagydobszai templomok megújulásáért adtak hálát a Szigetvár-környéki Református Gondozó Egyházközségben, március 28-án délután. Az a...