2009. július 28., kedd - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Lelkes fesztivál

Ma ér véget Fadd-Domboron a Csillagpont református ifjúsági fesztivál. A gazdag programról a Magyar Televízió részletesen beszámol, s a záró istentiszteletet élő adásban közvetíti.

A Duna-holtág szép természeti környezetében, Fadd-Domboriban rendezik idén a Csillagpont Református Ifjúsági Találkozót. Az ötnapos rendezvény jelmondata: "Egy fesztivál, aminek lelke van" - hűen fejezi ki szellemiségét, s hogy a Tolna megyei összejövetel nem csupán egy a nyári fesztiválok sorában.

A népszerű Csillagpontot a Magyarországi Református Egyház immár negyedik alkalommal szervezi meg, és a fiatalokat ez évben is gazdag lelki és kulturális program várja. "A szombat délelőtti igehirdetés témája az öröm - beszél az MTV képernyőjén is látható istentiszteletről Hajdú Zoltán Levente lelkipásztor, igehirdető, majd folytatja a gondolatot: - A ma embere eleve lemond az örömről, de a belső örömvágy minden emberben meg van. Az Istenben megtalált bizalom segíti a mindennapi élet derűjét."

A rendezvény iránt igen nagy az érdeklődés az országhatárokon túl is, messzi vidékekről, többek között Kanadából, Tajvanból jöttek vendégek.

A Kárpát-medencei magyarság is szép számmal érkezett Fadd Domboriba, a programokban is kiemelt szerepet kapnak a határon túli magyar kultúra követei.

A hét egyik legfontosabb eseménye a Magyar Református Egyház Alkotmányának május 22-ei debreceni ünnepségeiről készített fotók tárlata.

A Magyar Televízió a július 25-én délelőtti, úrvacsorás istentiszteletet élőben közvetíti, valamint a Csillagpont heti eseményeiről filmösszeállítást készít, amit a nézők az augusztus 9-ei Református Magazinban láthatnak.

KISZó-információ

 

 

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 12, összesen: 430582

  • 2025. július 10., csütörtök

    Diákszállásnak épült, lelkészüdülőként folytatta, végül dunamelléki konferencia-központ lett – Mátraháza lelki ébredések, elhívások és gyógyulások egy...
  • 2025. július 09., szerda

    A távol-keleti nyaralásról szőtt álom és a kijózanító valóság.
  • 2025. július 08., kedd

    Ismét kitárja kapuit a LéleKzet Református Udvar a Művészetek Völgyében.
  • 2025. július 07., hétfő

    „A lakótársam szememre hányta, hogy megtagadtam önmagam. Valóban ez történt – és odaadtam az életemet Krisztusnak” – sűrítette egy mondatba a budapest...
  • 2025. július 06., vasárnap

    Nőként megtalálni a helyünket az egyházban nem csak lelkészként kihívás. Svébisné Juhász Márta egész életét a magyar reformátusság szolgálatával töltö...
  • 2025. július 04., péntek

    A Gyökössy Intézet hivatásgondozó munkaága szeretettel várja azon református hittanoktatók jelentkezését, akik részt vennének a 2025. októberében indu...
  • 2025. július 04., péntek

    Lelkipásztorok számára hirdetünk négynapos elvonulást, ahol csendes környezetben, kis csoportban leszünk együtt, úgy, hogy az istenkapcsolatunk legyen...
  • 2025. július 04., péntek

    Hogyan tudom támogatni a veszteséget átélt fiatal családokat, gyermekeket?
  • 2025. július 04., péntek

    Házaspáros elvonulás lelkipásztoroknak
  • 2025. július 04., péntek

    A Gyökössy Intézet szeretettel várja azon lelkipásztorok jelentkezését, akik részt vennének a 2025. októberében induló online hivatásgondozó csoportba...