2009. július 28., kedd - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Zene, tábortűz, reformáció

Rekordlétszámú regisztrált jelentkezővel zárta be kapuit a Csillagpont Országos Református Ifjúsági Találkozó szombaton Fadd-Domboriban. A július 21. és 25. között megrendezett találkozón több mint kétezer-ötszáz református fiatal vett részt.

Hosszú autósorok, sátrak ezrei - a 6-os útról letérve ez a látkép fogadta a Tolna megyei Fadd-Domboriba érkezőket. A Duna-holtág mellett berendezett üdülő- és kemping a múlt héten minden idők legnagyobb hazai református ifjúsági találkozójának adott otthont. A Csillagpont találkozót kétévente rendezik meg, s az idei rendezvényre is folyamatosan érkeztek a lelki közösségre, fesztiválra, táborozásra vágyó fiatalok, így a harmadik nap délelőttjén már a kétezer-ötszázadik vendég regisztrációját ünnepelhették a szervezők. 

Családok is jöttek a Csillagpontra, nap közben a gyerekekkel egy külön terülten foglalkoztak a hozzáértő önkéntesek. 

Honnan veszed a bátorságot? - ezt a címet kapta az idei Csillagpont. Több száz önkéntes hosszú hónapok óta tartó munkával készítette elő a négy napig tartó rendezvényt. Egy nap általában a reggeli kiscsoportos beszélgetéssel, énekléssel kezdődött, majd a reggeli elköltése után a nagyszínpad előtti füves rész megtelt fiatalokkal, a fél tízkor kezdődő előadásra, amelyen például a bátorság kérdésével foglalkoztak keresztyén megközelítésből. 

Ezt követte egy ismét kiscsoportos beszélgetés, délben pedig kinyitottak a "fő utcán" felállított sátrak. Protestáns könyvkiadók, alapítványok, imaközösségek, dicsőítő csoportok, elsősegélynyújtó szervezetek sátrai várták az érdeklődőket és a rászorulókat. 

A táborhely mellett igényesen kiépített strand várta a hűsölni vágyókat. Sokan választották a fürdést, a csónakázást, a napozást, de a szervezők még a strandolók számára is készültek programmal. A vízparton önkéntes tűzoltók tartottak bemutatót. A tábor ideje alatt harmincöt különböző helyen várta valamilyen rendezvény, koncert, kézműves-foglalkozás az érdeklődőket, sokan nem is tudtak választani a programok közül. Fellépett többek között a Misztrál együttes, a Forte zenekar, a Bolyki Brothers, a Kaláka, valamint a Nemadomfel együttes is. 

A hangulat a napok előrehaladtával valóban egyre inkább a hagyományos fesztiválokra emlékeztetett: hangos zene, tábortüzek és fürdés. A korai fekvők éjfél körül tértek nyugovóra, aki jobban bírta, az viszont általában végigvárta az esti koncert végét, ami gyakran egy órakor is a színpad előtt találta a fiatalokat. 

Az ifjúsági találkozó szombat délben ért véget egy záró istentisztelettel, amelyre a Magyar Televízió is a helyszínre érkezett, élő közvetítést adott a nem mindennapi áhítatról. 


Kálvin kert - interaktív fajátékkal

A béke szigete volt a Csillagpont Országos Református Ifjúsági Találkozón Kálvin kertje. Az interaktív kiállítás több részletben hónapok óta más-más helyszínen is látható volt - a budapesti Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karáról indult -, de teljes egészében a Csillagponton állt össze. A kiállítás célja az volt, hogy a híres reformátort emberközelivé tegye, és mint vallását gyakorló, egyszerű hívőt bemutassa. Kálvin szabad óráit szívesen töltötte saját kertjében. A kapun belépve azonnal feltűnik a kert közepébe épített, téglákkal és színes virágokkal kirakott minta, de csak hosszas nézelődés után jövünk rá, hogy az a reformátor arcképét mutatja. Az érdeklődők végigkísérhetik a magánember Kálvin útját egy interaktív fajáték segítségével, és megnézhetik azt a falat, ami minden egyes kis ablakában bemutat valamit az egyházi ember szellemiségéből. Képsorozat mutatja be azon kevés személyes tárgyait, amelyek épségben megmaradtak Kálvin halála után - egy csészét és a reformátor kedvenc székét. A találkozó végével a kert folytatja útját. A kiállítás szervezői folyamatosan bővítik a szokatlan tárlatot, ami jelenleg Öcsön tekinthető meg.

Sáfár Angéla
Magya Hírlap

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 138, összesen: 400118

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul. 
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...