2009. július 28., kedd - Szerkesztő Nyomtat Elküld Olvasási nézet

Gyérítették a szúnyogokat, rétest sütöttek

Hangulatfokozó hatással bírt az a 110 folyóméter hosszú rétes is...

Bogyiszló A községben és a Duna-parti területeken 280 hektáron végeztek szúnyogirtást csütörtökön. Az este 8-kor megkezdett munkát az RSZ-Coop Légiszolgáltató és Kereskedelmi Kft. repülőgépével és az önkormányzat ködképző berendezésével együttesen végezték - közölte Tóth István polgármester. Bogyiszlónak azonban voltak kellemesebb feladatai is. A szereplés a Csillagpont Ifjúsági Találkozón ezek közé tartozott. A hagyományőrző csoport és állandó kísérője, a helyi cigányzenekar gondoskodott a jó hangulatról. Szintén hangulatfokozó hatással bírt az a 110 folyóméter hosszú rétes is, amelyre vendégül látták a fiatalokat. A bogyiszlói asszonyok sütötte rétes 25 kg lisztből készült, és az esti áhítat után osztották ki azt. Tóth István polgármester elmondta, Bogyiszló református gyökerei miatt is fontosnak tartották, hogy ezen a módon is részt vegyenek a református fiatalok országos találkozóján, amelyet az idén Fadd-Domboriban tartottak.

I. R.
Tolnai Népújság

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 14, összesen: 340616

  • 2021. január 24., vasárnap

    Hányadán állunk reformátusként a kereszt jelképével és milyen kérdéseket vethet fel a használata? Válaszok és felvetések többféle megközelítésből.
  • 2021. január 22., péntek

    A pontos kifejezés szóban és írásban nemcsak a megértést segíti, de kellő tiszteletadást is jelenthet. Vajon mennyire fogékonyak az igényes nyelvhaszn...
  • 2021. január 20., szerda

    Ha egy gyermek közeli hozzátartozója meghal, kamaszként, majd felnőttként is újra felélénkül a gyászfolyamat. A sorstársi közösség az érzelmek felváll...
  • 2021. január 19., kedd

    Milyen kihívások előtt állnak a frissen felszentelt református lelkipásztorok, és mire támaszkodhatnak a küzdelmeik során? Bogárdi Szabó Istvánnal bes...
  • 2021. január 18., hétfő

    Ritka történelmi dokumentum, amelynek üzenete bő hét évtized után sem vesztett érvényességéből.
  • 2021. január 18., hétfő

    A Szentírás megálljt parancsol, hogy rácsodálkozhassunk Isten megtartó szeretetére. Saját erőnkből csak az életünk kíméletlen végigrohanására jut, de ...
  • 2021. január 14., csütörtök

    Már lehet regisztrálni az Ifjúságépítők tavaszi ifivezető-képzésére. A kétnapos intenzív tréningen többek között a járvány ificsoportokra gyakorolt ha...
  • 2021. január 13., szerda

    Miközben egyre nagyobb az igény a személyes találkozásra, a lelkipásztorok folyamatosan keresik a legmegfelelőbb tartalmi és technikai megoldásokat az...
  • 2021. január 12., kedd

    Hogyan maradjunk lelkileg rugalmasok a stresszes helyzetekben? Pszichés ellenállóképességünk a Szentírás tükrében.
  • 2021. január 11., hétfő

    A Krisztus-hívők egységéért szervezett imahetet idén is megtartják a keresztyén felekezetek aktuális járványügyi intézkedéseinek betartása mellett.